v. disznó (Sus scrofa domestica, l. a melléklet két képét) házi állat, mely a páros ujju, de nem kérődző emlős állatoknak a disznófélék v. sörtések alrendjébe tartozik. A S. vadon éő fajtái Ausztráliát kivéve, minden világrészben előfordulnak, s mindenütt mocsaras helyeken és nedves erdőkben tartózkodnak, testük középnagy, a társas élet kedvelői, a szó szoros értelmében véve mindent evők, rendkivül szaporák, s igen könnyen megszelidíthetők. Legismeretesebbek közülök az európai vaddisznó, az ázsiai szarvasalaku disznó, az afrikai szemölcsös dizsnó, s az amerikai pézsmás disznó. A házi S. valószinüen az európai vaddisznó, valamint néhány, részben már kiveszett ásziai vaddisznónak a megszelidítése által keletkezett. E megszelidítés a történeti időszámítás előtt történt, mert Svájcban már a cölöplakók foglalkoztak a S. tenyésztésével. Jelenleg a S., a sarkvidékeket kivéve, mindenütt el van terjedve, s különösen nagy mennyiségben tenyésztik az Egyesült-Államokban, ahol főleg Chicagóban foglalkoznak sódarának és zsírjának exportálásával.

Magyarország állattenyésztésében közgazdasági szempontból a 3-ik helyet foglalja el, ellenben juhállományunkban kisebb tőke fekszik, mint S.-állományunkban. A S.-tenyésztést azért űzzük oly kiterjedt mértékben, mert a S. adja konyhánknak az ízlésünknek leginkább megfelelő zsírt, továbbá mert nagyon ízletes húsa (l. o.), s különösen finom sonkája van, s mert vágósúlya minden állat között a legelőnyösebb, amennyiben t. i. a S.-ből a szőrözetet, gyomor- és béltartalmat és nemző szerveket kivéve jóformán mindent meg lehet enni. Ehhez járul még az az előny, hogy a S. gyorsan fejlődik, mert 1-1¹/₂ éves korában rendesen ki van hízlalva, továbbá hogy rendkivül szapora, mert évenként kétszer képes fiadzani, s egyszerre 6-16 malacot képes felnevelni, s végre egy a S.-sel mindent meg lehet etetni; p. a legelőn férgeket is eszik, tölgy- és bükkfaerdőkben megeszi a lehullott makkot, kisebb háztartásokban elfogyasztja az összes konyhahulladékokat stb. De a S.-nek ezen előnyökkkel szemben árnyoldalai is vannak, nevezetesen hogy az emberre néha veszedelmessé válik, mert a S. fölfalja a tehetetlen gyermeket, valaminthogy a koca gyakran saját malacait is megeszi, továbbá hogy nagyon ronda állat, mi miatt némely népek megvetik és utálják, s végre hogy némely betegségek közöttük rendkivül pusztítanak, mint ahogy azt p. most a S.-vésszel tapasztaljuk. Van továbbá két S.-betegség, melyek által a S. az emberben is tehet kárt, s ezek a borsóka- és a trichinabetegség.

A házi S.-nek számtalan fajtáját különböztetjük meg, melyek két fő csoportba oszthatók, u. m. európai és ázsiai S.-ekre. Az európai S. azonban ma már csak kevés helyen található tiszta vérben, mert a legtöbb államban ázsiai S.-sel javították, azért, mert az ázsiai S.-nek jobb a testalkata, továbbá mert gyorsabban fejlődik és könnyebben hízik; de az európai S. ezen keresztezés által hátrányt is szenvedett, nevezetesen hogy húsa és zsírja kevésbbé ízletes, továbbá, hogy érzékenyebb, s végre hogy táplálkozásra kényesebb, mi miatt nálunk p. a sok ázsiai vért tartalmazó angol S.-eket nem kedvelik. Az európai S.-ek ismét 3 csoportba oszhatók, u. m. a kondor szőrű S.-ekre, melyek nálunk és a Balkán-félszigeten találhatók, továbbá a román S-ekre, minők a portugáliai és nápolyi S., s végre a nagy fülü S.-ekre, melyek Északnyugat-Európában fordulnak elő.

E század elejétől fogva 5 fajtát lehetett nálunk megkülönböztetni, u. m.: 1. a bakonyit a Dunán túl, melynek azonban már csak keresztezési termékei léteznek; 2. a szalontait az alföldön, mely egészen elenyészett; 3. a hegyi S.-t a felvidken, mely a lengyel kis fülü S.-től származik, Galiciából került hozzánk, s kassai sonkáiról hires; 4. a mangalicát, mely a harmincas években Szerbiából jutott hozzánk, s József herceg tenyészetéből terjedt el az országban. Ez kiszorította a bakonyi és szalontai S.-t, s lefoglalta maga számára az ország ³/₄ részét. Szine szőke; a fekete és fecskehasu változat Eszláron keletkezett a mangalicának román S.-ekkel való keresztezése által. A szőke mangalica 3³/₄-4¹/₄ kg., kukoricával gyarapodik 1 kg.-ot, vágósúlya nagy átlagban 84,8%, szalonnája 81,5% zsírt ád. 5. Végre külföldi S.-fajták vannak az országban, u. m. a mecklenburgi, mely angol vérrel keresztezve került hozzánk, továbbá a középnagy yorkshirei, a berkshirei és a pollandkhina, mely keveset különbözik a berkshireitől (l. Angol sertések).

A tenyésztésnél különbséget teszünk a hazai s a külföldi S.-fajták között. A hazai fajtákat, melyekhez a mangalicát is számítjuk, következőkép tenyésztjük: Az állatokat 1 év és 8 hónapos korban használjuk tenyésztésre, s a kanokat 3-4, a kocáckat 6 éves korban zárjuk ki a tenyésztésből; 10 kocára egy kant számítunk, hogy a búgatás rövid ideig tartson. Fiadztatni évenként csak egyszer szokás a hazai S.-eket, s miután a februári malacok a legjobbak, októberben búgatnak, mert a hasasság 4 hónapig tart. A búgatás többnyire szabadon történik, vagyis a 2-3 hétig tartó búgatási időben éjjel-nappal a rühető kocák között vannak a kanok. A hasas kocák eleintén együtt maradnak, de néhány héttel fiadzás előtt külön ketrecekbe helyeztetnek el, s itt bőven almozunk alájuk. Fiadzás után, mi a malacok kicsiny teste miatt könnyen megy, csak rövid almot szabad a kocának adni, mert a hosszu szalmában elbujnak a malacok, s a lefekvő koca által agyonnyomatnak. A malacok 3 hetes korukig csak anyatejjel élnek, ezután némi árpát, vagy zabot is kapnak. Az elválasztás többnyire áprilisban eszközöltetik, midőn a malacok már 6-8 hetesek. Ezután heréltetnek (miskároltatnak). Késő őszig a legelőre járnak a malacok (süldők), s a következő télen szemes eleséget, s kevés burgonyát vagy répát kapnak; egy éves korukban pedig hízóba vétetnek. A tenyészkocák etetése nyáron legeltetésben áll, télen pedig burgonyát, répát s némi szemes eleséget kapnak. A hasas és szoptató kocákat jobban kell tartani, mint a meddőket, s előbbieknél mellőzni kell minden romlott takarmányt, mert attól elvetélnek vagy a tejük romlik. A S. nagyon sok ivóvizet is fogyaszt, s nyáron megkivánja, hogy fürödhessék. A külföldi (angol) S.-fajtákat 1 év és 2 hónapos korban használjuk tenyésztésre, s évenként kétszer fiadztatunk, u. m. februárbanés augusztusban, de a tavaszi malacok jobbak az őszieknél. A választott malacok néhány hétig friss tehéntejet kapnak, később pedig főleg tejhulladékokat és szemes takarmányt etetnek velük, s közel fekvő legelőre is hajtják, hogy mozogjanak; de az angol malacokat nem lehet nyáron kizárólag a legelőn táplálni, valaminthogy a legelőre járó angol tenyészkocák is megkivánják, hogy zsákból is etessék. Ezért költségesebb a külföldi S.-ek tenyésztése mint hazai S.-einké, minélfogva főleg csak tejgazdaságok kapcsolatában foglalkoznak vele, mert a tejhulladékok angol S.-ek által értékesíthetők legjobban. Az angol S.-t főleg mint nyársmalacot és süldőt értékesítik, mert több a húsa, s az nem is oly kövér, mint hazai S.-einkké. Ezért az angol S.-eket hús-S.-eknek, a hazai fajtáinkat pedig zsír-S.-eknek mondjuk.

A S.-hízlalás kicsinyben és nagyban történik. A szegény ember nyáron többnyire választott malacot vesz, s azt a deszkákból összetákolt hidasban konyhahulladékokkal, zöld takarmánnyal és korpával, ősszel pedig apró burgonyával s később kukoricadarával tartja, s karácsony táján öli le. Ellenben a nagy hízlaló csak herélt vagy miskárolt éves süldőket fog a hízóba, s azokat vagy kizárólag árpa- és kukoricadarával, v. eleintén némi burgonyával és korpával is tartja, de a hízlalás második felében csak darát ád hízóinak.

Szlavoniában nagyon sok nagy hízlaló tölgy- és bükkfaerdőkben is hízlal S.-t (l. Makkoltatás). A S. gyorsabban hízik mint más állat, mert rendkivül falánk természetü, de éppen ezért csak elkészített takarmányt tanácsos vele etetni, nevezetesen a burgonyát meg kell főzni, a szemes eleséget pedig meg kell darálni. Takarmányt annyit adunk a hízó S.-nek, amennyit megeszik; az etetést naponként 2-3-szor eszközöljük, télen elegendő almot adnak vagy homokolnak alájuk, nyáron pedig fürdőről gondoskodunk. A hízott S.-ek eladása rendesen kőbányai szokvány szerint történik. Nálunk ugyanis Kőbányán összpontosult a S.-hízlalás, s itt az 1870. keletkezett Első magyar S.-hízlaló részvénytársaság telepe az, amelyen a legtöbb S.-t hízlalják. Ugyanis a kőbányai telepen a S.-vész fellépése előtt mintegy ¹/₂ millió S.-t hízlaltak évenként. A hízott S.-ek eladása Kőbányán élősúly szerint és páronként történik, ugy hogy a megmázsált pár élősúlyából 45-50 kg. szőrre, belekre, vérre stb. leszámíttatik, s métermázsánként még 4 kg. vámfizetésre leengedtetik, a megmaradót pedig alku szerint fizetik. Kis hízlalók gyakran vágósúly szerint is adják el hízott S.-eiket, vagy előzetes mázsálás nélkül alku szerint.

Mindhárom színváltozatban (szõke, vörös, fecskehasú) megtalálható még hazánkban. A XIX. sz. óta tenyésztett, lassú fejlõdésû, magyar zsírsertés fajta. Értékét a takarmánnyal szembeni igénytelensége, edzettsége és ellenálló képessége adja.