Értékmérő tulajdonságai

Nehéz hámos kategóriába tartozik. A nyugati hidegvérű fajtáknál igénytelenebb, ugyanakkor gyorsabb fejlődésű és arányosabb testű. Hasznos élettartamában is jobb, mint a nemesítő fajták. Kitartó. Nemcsak lépésben gyors járású, hanem ügetésben is, és hosszabb távon is képes ügetőmunkára. Kétéves korában igázható, feltétlen munkavégzésű.
A muraközi változat tömege kisebb, élettartama hosszabb, ügetése jobb. Munkahasználati tulajdonságai kifogástalanok.

Felhasználása

Kifejezetten igás hasznosítású.

Külleme

A magyar hidegvérű középnagy fajta, mély mellkasú, dongás, minden testtájában gazdagon izmolt. Szilárd csontozatú, szárazabb izületekkel, keményebb patákkal, acélosabb szervezettel bír, mint a belga hidegvérű.
A feje arányos a testtömeggel, de kissé durva, enyhén burkolt, egyenes profilvonalú. Homloka széles, toroktájéka bő. Nyaka középhosszú, jól izmolt, középmagasan illesztett, enyhén ívelt, néha egyenes. A mar rövid, alacsony, vagy középmagas, mindig jól izmolt.

Bizonyára már mindannyian hallottunk a klímaváltozás okozta káros környezeti hatásokról. Fontos tisztában lennünk azzal is, hogy a klímaváltozás hatással van a kutyák parazitáira is, aminek egyik hatása, hogy a korábban csak őszi és tavaszi kullancsszezon helyett a paraziták szinte egész évben jelen vannak, felborítva a korábbi kiszámíthatóbb ciklust. Az utóbbi években már csupán néhány hétig tartott az az időszak, amikor kedvenc négylábúink nem kullanccsal a bőrükben tértek haza a szokásos sétákról.

Származása

A hidegvérű ló Magyarországon nem őshonos. A XVIII. században a nyugati határvidék (Sopron, Vas, Zala megyék) lakossága Bécs viszonylagos közelsége miatt rendszeresen fuvarozott, főleg gabonaféléket, de más terményeket is Ausztriába. Közben előszeretettel hozta magával az itthon lévőnél tömegesebb, nagy terhek vontatására alkalmasabb nóri és pinzguai lovat. Ez a két lófajta a köztenyésztésben a múlt század végére két - eredetében hasonló, de jellegében eltérő tájfajtát, a muraközit és a pinkvafőit hozta létre.

A tavaszi nap nyári hőségbe borult. Azt mondták: júniusba elég vóna ilyen meleg. A vad­gesztenyefák kövér virága pompázatosan dagadt a zöld levelek közt s a nap ragyogott a szerelmeskedők körül. A méhek is kijöttek s dúsan döngték körül a virágokat; a ház előtt, ahol láb nem járt, a gyom úgy burjánzott, kitárt kis karokkal a nap felé, mint a gyerek, aki nem birt az egészségével s tapsikolva döcögött másféléves kövér lábacskáin mezítláb a forró porban s minduntalan felbukott, ahogy a Bodri szőrébe kapkodott.

Fű, fa, virág, gyerek, állat mind boldogan ujjongott a korai boldogságban.

"Semjén Zsolt, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökeként január 18-án levelet írt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek, amelyben azt javasolta, hogy egészítsék ki a hazánkban vadászható fajok listáját. Semjén több javaslatot is tett a vadászok megbecsültségének visszaállítására, több fajt is felsorolt, amelyre szívesen lőnének a vadászok. Csakhogy mindegyik védett állat!

Gera Pál természetvédő ezután nyílt levélben kérte a fővadászt szándékai módosítására.

A Dunántúl délnyugati részének meglehetősen heterogén lófajtája volt. Tulajdonképpen a „noricum” hidegvérű csoportjánál legkeletibb tagja, melyet a szomszédos Ausztria (Murinsulaner) Horvátország, és a Muraköz Dráva tájék vidékén tenyésztettek. Vas, Zala és Tolna megyében is igen elterjedt volt. Tájváltozata a pinkafői ló. A század elején pinzgaui, percheron, ardenni és norfolk mének is fedeztek a különböző magyar melegvérű méneken kívül a muraközi fajta körzetében, érthető tehát hogy nem tudott konszolidálódni a fajta.