A Dunántúl délnyugati részének meglehetősen heterogén lófajtája volt. Tulajdonképpen a „noricum” hidegvérű csoportjánál legkeletibb tagja, melyet a szomszédos Ausztria (Murinsulaner) Horvátország, és a Muraköz Dráva tájék vidékén tenyésztettek. Vas, Zala és Tolna megyében is igen elterjedt volt. Tájváltozata a pinkafői ló. A század elején pinzgaui, percheron, ardenni és norfolk mének is fedeztek a különböző magyar melegvérű méneken kívül a muraközi fajta körzetében, érthető tehát hogy nem tudott konszolidálódni a fajta. Sodrott jellegű, heterogén lovakon kívül nagyon szép lovak is keletkeztek ebben a fajtában. Szakszerű tenyésztése azonban csak a II. világháború után kezdődött mivel a háború megtizedelte és összezilálta a századvégre megközelítőleg 20.000 egyedet számláló állományt. A hivatalos tenyészirány a belga-ardenni lett, mely után a mura méneket mint „sodrottakat” kiherélték, és a fajtát evvel gyakorlatilag halálra ítélték. Az ’50-es évek második felében az Állattenyésztési Kutató Intézet Lótenyésztési Osztálya az utolsó pillanatban próbálta megmenteni a fajtát. Három olyan mént lehetett akkor mindössze találni, amelyek belga vértől mentesnek tűntek: 2159 Péterhida-1, fia 2766 Katádfa-4 és 2763 Görösgal-1. Erre a három ménre a Mosonmagyaróvári Tangazdaság valamint Tengelici Petőfi Mgtsz kistestű hidegvérű kancáira alapozták a regenerálás munkáit. Sajnos a Mura vidékén még itt-ott fellelhető öreg kancák típusát nem sikerült rögzíteni a fajtában. Később a szoros rokontenyésztés elkerülése, és a típus fenntartása érdekében, mint a fajta géntartalékértékének megmentése céljából, haflingi és fjord méneket is használtak. A külföldi szakkönyvekben mint Pannónia produktuma szerepel. Napjainkban viszont csupán néhány tengelici kanca és egy tucat mén őzi a fajta emlékét.
A mura a magyar hidegvérűnél sokkal élénkebb, mozgékonyabb, kisebb testű és keményebb szervezetű. Rendkívül szép, testével arányos, szinte csuka feje, kis fülei középhosszú nyaka, jó kötésű izmolt háta, dongás oldala, kissé csapott barázdált fara, nem túl vastag szabályos lábai (21-22cm) kevés bokaszőrrel,kis patái miatt ló kellemes benyomást kelt. Marmagassága a keresztezések miatt 142-162cm közötti, súlya 550-650kg. Színe többnyire pej vagy sárga csak néha szürke vagy fekete. A többi hidegvérű lónál hosszabb életű, 20-24 évig is elél és dolgozik. Köves úton 40-50q-t is elbír. Rendkívül tanulékony jól kezelhető, jó takarmányértékesítő, gyors fejlődésű fajta. Régebben a hidegvérű lovak vonóerejét mind az ipar mind a mezőgazdaság szívesen használta. Napjainkban is jól beválik a háztáji gazdaságokban, az állami gazdaságok és tsz-ek majorközi fuvarozásainál, és kisebb ipari üzemekben a közeli szállításoknál.

(a lóbarátok fórumáról)