[évi.]

Ma reggel a kertben megint megláttam a mókust. Vidáman rohangált keresztül-kasul a földön, ugrált, viháncolt, láthatóan jól érezte magát.

Csendben figyeltem őkelmét, ahogy próbál valami kaját keresni magának, de lehet, hogy már rég jól lakott és csak szokásos reggeli tornáját végezte, vagy egészen másra ment ki a játék, ki tudja? Minden esetre sem a körülötte lévő dióhoz, sem a mogyoróhoz nem nyúlt, pedig lett volna rá lehetősége bőven, hiszen mindenütt tele volt a föld a lehullott és már érett terméssel.

Aztán hirtelen, szinte a semmiből, ott termet a macska. Hogy addig hol lapult és honnan figyelte potenciális áldozatát, fogalmam sincs. Csak sejtéseim vannak róla, hogy esetleg egy bokor mögött leskelődött, vagy éppenséggel valamelyik faágon lapult odáig. Mindez a törénet szempontjából teljesen lényegtelen.

Ismét megállapítottam, hogy a mókus igen gyors állat és mindehhez még szemfüles is. Cikázva menekült az őt megcélzó vadász karmai elől, olyan fürgén és kecsesen futott a fűben, hogy öröm volt nézni. Mire a macska fölocsúdott volna, ő már egy kőrisfa legfelső ágán röhögött lefelé nézve és csúfolódott rajta. A cica hamar konstatálta, hogy nincs értelme utána másznia. Hogy miért döntött így, csak sejtem. Valószínűleg már néhányszor csúfos vége lett a kergetőzésnek és belátta, hogy a fán nincs esélye a zsákmányszerzésre, hiszen nem tud úgy közlekedni ágról ágra és fáról fára, mint vadon élő áldozatjelöltje.

Mert akárhogy is nézzük, a mókus nem háziállat, ellentétben a macskával, akit az ember sok-sok évvel ezelőtt megszelídített, magához édesgetett. Tejet és whiskast pakol tányérjába, nehogy éhen haljon szerencsétlen, ám néha a ránézésre jóllakott állat bizony fittyet hány minden igyekezetünknek és mégis csak feltámad benne valami, amit mi emberek úgy hiszünk már régen elveszített, azzal, hogy kényeztetjük és kiszolgáljuk őt. De szerencsére a természet mégis csak gondoskodik, és fölén kerekedik, az ösztönök beindulnak, és kibújnak, s ilyenkor úgy érezheti magát végre ő is, mint igazi vadmacska rokonai valahol a távoli égtájakon, ahol még küzdeni kell az élelemért és az életben maradásért.