(l. a mellékelt képet), a legrégibb háziállataink egyike, már a történeti idő előtt lett az ember rabjává, eredetét nem ismerjük. Kétségtelenül valamely vad juhfaj megszelidítése által keletkezett, azonban a ma élő vad juhoktól valószinüen nem származik, mert ezek szőrözetük, farkuk és általában testi s értelmi tulajdonságaikat illetőleg lényegesen eltérnek tőle. Jelenleg a juh a sarkvidéket kivéve, az ember kiséretében az egész földön el van terjedve, s különféle viszonyok között tartatik; azért számos juhfajta keletkezett, melyek különösen a forró égöv alatt oly sajátságosak, hogy az európai ember eleintén zavarba jő, hogy juhoknak tartsa-e? A szakirodalomban a juhfajtákat 2 főcsoportra osztják: rövid- és hosszufarkuakra. A rövidfarku juhok 3-13, a hosszufarkuak 14-22 farkcsigolyával birnak; előbbiek farka továbbá rövid, merev szőrrel, utóbbiaké - kivévén a hosszulábu juhot - gyapjuval van födve. A rövidfarku juhokhoz tartoznak a hanga-, láp-, kövérfaru és csonkafarku juhok; a hosszufarkuakhoz a kövérfarku-, hosszulábu-, racka-, nagyfülü-, parlagi-, hegyi-, fénygyapjas- és fürtösgyapjas juhok (l. o.).

A juh (anatomiai képét l. a szövegábrán) élősúlya 15-150 kg. között változik; legkönnyebb a hangajuh, legnehezebb a lincoln- és cotswoldjuh. Szaporasága aránylag csekély, mert a juh évenkint egyszer, 1-2, igen ritkán 3 bárányt ellik. Ikreket a shropshiredown, továbbá a láp- és nagyfülü juhok gyakran ellenek. Termeléseit illetőleg gyapjut, húst, faggyut és tejet ád, de a csonkafarku s hosszulábu juhok csak rövid, merev szőrrel fedettek, s eszerint csak hús-, faggyu és tejtermelésre használhatók. A faggyutermelés a forró égövbeli juhoknál általában igen kifejtetett, mert a nép ott a konyhában ugy használja a juhfaggyut, mint mi a disznózsirt. A juh a külterjes gazdaságok háziállatja, mert a gyérebben lakott, gyér füvü legelőket birtokló országokban van kiváló fontossága; jelenleg legnagyobb mértékben Ausztrália, Délafrika s Délamerikában tenyésztik és pedig gyapjáért. Oly országokban, melyekben a gazdasági üzemek belterjesek, ugyan nem mindig nélkülözhető a J., de többnyire háttérbe szorul és inkább csak húsáért tartják. Magyarországban még e század első felében a juh volt a legfontosabb gazdasági háziállat, mert a legnagyobb tőke feküdt benne, de jelenleg a szarvasmarha foglalja el az első helyet, utána a ló következik, ezután jő a sertés, és csak ezt követi a juh, mely eszerint nálunk a 4. helyre szorult, s fontossága valószinüen még a jövőben is oly mértékben fog hanyatlani, aminőben Magyarország mezőgazdasága a belterjesség felé halad.

Tenyésztése.

Juhtenyésztéssel már főleg csak oly vidékeken foglalkoznak hazánkban, ahol más gazdasági házi állatok által kevésbé v. nem értékesíthető legelők vannak, mert a juh ritkán fizeti ki magát ott, ahol más állatot is lehet jó eredménnyel tenyészteni és pedig azért, mert a gyapjuárak a tengerentuli verseny miatt annyira csökkentek, hogy a juhot csupán gyapja miatt tartani nem lehet, ami pedig a juhhús fogyasztását illeti, az nálunk jelentéktelen, s az értékesítést illetőleg Ausztriára és a külföldre lennénk utalva. Leginkább ott tenyésztenek juhokat, ahol 1. oly meredek hegyi legelők értékesítendők, melyekre a nagyobb állatok nem képesek feljutni, 2. ha a gazdaságban igen alacsony füvü vagy kopár legelők vannak, mert ezek termő rövid vagy gyér növényzetét csak a mozgékony ajku juh tudja lelegelni, végre 3. ha külterjes gazdálkodást üznek, mert itt sok ugart hagynak és sok gabonát termesztenek, már pedig az ugaron gyéren előforduló gyomot és a tarlón elszórt kalászokat a juh szedegeti legjobban össze. Nálunk háromféle juhot tenyésztenek, t. i. parasztjuhot, merinót és szórványosan angol húsjuhot. A parasztjuh (racka, cigája) többnyire az, mely gazdájának a legtöbb hasznot hozza, mert rendesen csak kisbirtokosok tartják, kik a gyapjut maguk fonják és szövik, húsát maguk eszik, és nyiretlen bőréből subát v. bundát, tejéből sajtot készítenek, de a nagyobb birtokos nem igen tarthatja. A nagyobb birtokos inkább gyapjujuhot, vagyis merinót tenyészt, de ma már oly csekély haszonnal, hogy nyájaink száma évről-évre apad. Az angol juh tenyésztésével is főleg csak a nagy birtokokon foglalkoznak, de az se igen jövedelmez, és mindaddig nem fog sokat jövedelmezni, mig a magyar ember meg nem kedveli a juhhúst és nem fogyasztja hasonlóan, mint a marha- és sertéshúst; ujabban azonban némi lendületet azáltal nyert juhtenyésztésünk, hogy a juhhúst a katonaság élelmezésénél komolyan számba kezdték venni. Az angol juhot nálunk nem tenyésztik tiszta vérben, mert többnyire csak angol kosokat hoznak be, s merinó-, racka- v. cigája-anyákat hágatnak velük, miáltal részint félvér, részint több angol vért tartalmazó nyájak keletkeznek. A paraszt juhászatokban szabad üzetést folytatnak, vagyis az anyákat megfelelő számu kossal látják el, de máskülönben ezekre bizzák, hogy mely anyákkal párosodjanak; ellenben a merinó- és húsjuhtenyésztők többnyire az osztálytenyésztést alkalmazzák, t. i. az anyákat tulajdonságaik szerint több osztályba osztják, ugy hogy egy osztályba lehetőleg hasonló anyák kerüljenek. Merinójuhászatainkban többnyire 4 osztályt alakítanak, t. i. az első osztályba a legjobb anyákat teszik, a másodikba azokat, melyeknek gyapja nem elég finom, a harmadikba a nagyon kistestü anyákat, s végre a negyedikbe a hibástestü, vagyis szükmellü s hosszulábu anyákat. A húsjuhtenyésztők a gyapjura csekély figyelmet fordítanak, s ezért csak 3 osztályt alakítanak, ugyanis az elsőbe a kellő nagysággal és testalkattal biró anyákat, a másodikba a kistestü, de különben jól alkotottakat, a harmadikba a szükmellü s hosszulábu anyákat teszik. Az egyes osztályok ezután oly kosokat nyernek, melyek utódjaiknál az anyák jó tulajdonságait megőrizni, de hibáikat mérsékelni képesek, p. merinójuhászatokban az első osztály lehetőleg szabályszerü (állandósító) kosokat, a második lehetőleg finom gyapjuval biró (finomító) kosokat, a harmadik nagytestü (tömeg-) kosokat s a negyedik lehetőleg szélesmellü és zömök testalkatu (javító-) kosokat nyer; hasonlóan járnak el a húsjuh tenyésztésénél is. Igen értékes merinójuhnyájakban azelőtt az egyéni tulajdonságok szerinti tenyésztés volt elterjedve, mely abban áll, hogy a tenyésztő az anyák birálata alkalmával minden egyes anyának kijelölte azon kost, mellyel meg fog hágattatni, de ezt most már ritkán eszközlik.

A lassan fejlődő juhok 21/2, az angol juhok 11/2 éves korukban vétetnek tenyésztésbe, s előbbiek 6-8, utóbbiak 4-5 éves korukig használtatnak, hogy hizlalás által még jobban értékesíthetők legyenek. A szabad üzetéskor 25-30, az osztály- v. csoportban való üzetéskor 40, a kézből való üzetéskor meg 60 anyát is számítanak egy kosra, s utóbbi esetben 150-200 anyára még egy tartalékkost is számítanak, mely oly napokon hág, midőn nagyon sok anya üzekedik. A juh 5 hónapig vemhes. Az elletés közönséges juhászatokban tavasszal, finom nyájakban télen eszközöltetik, lehetőleg egy hónap alatt, hogy ne legyen nagy eltérés a bárányok korában; az üzetést e miatt 5 hónappal a kitüzött elletési idő (l. o.) előtt, t. i. 1 hónap alatt végzik el. Az ujdonszült bárány az anya súlyának 1/13-át teszi ki, s az első hetekben kizárólag anyatejjel él, de angol juhászatokban már 3, merinójuhászatokban 6 hetes korban abrakol és szénát is kap, 3-4 hónapos korban pedig fokozatosan elválasztatik. Ugyanekkor, de néha korábban is kiherélik a fölösleges kosbárányokat, s a meghagyott kos- és jerkebárányok farkát lemetszik, de utóbbinak nincs különös előnye. Az elválasztott bárányok nyáron a legelőn, télen az istállóban és pedig főleg jó széna-, szalma-, kevés répa- s lehetőleg abraktáplálékot kapnak. Az angol bárányok felnevelése a többiekétől némileg eltér azáltal, hogy előbbiek lehető legjobban tápláltatnak, mert már 11/2 éves korban tenyészképeseknek kell lenniök; továbbá a legeltetést a nyári istállózással egyesítik náluk, télen több vizenyős takarmányt etetnek velük, mert természetük inkább megkivánja azt, s végre szellősebb istállóban tartják őket. A megnőtt juhok, az angolt kivéve, nyáron kizárólag szárazabb legelőkön tápláltatnak, a nedves legelők föltétlenül mellőzendők, mert a juhok megmételyesednek; télen jó széna, szalma, kevés répa s jobb juhászatokban abrak képezi eleségüket, naponkint kétszer megitatják őket, hetenkint egyszer pedig egy darab kősót tesznek egy napra az istállóba. Merinójuhászatokban figyelmet fordítanak arra, hogy a juhok testére takarmányrészecskék ne hulljanak, mi részint célszerüen szerkesztett rácsok, részint azáltal érhető el, ha a takarmányt nem viszik a juhok közé, hanem előbb egy e célra föntartott üres rekesztékbe helyezik őket át, s csak akkor eresztik ismét vissza, midőn az étető rácsok már megtöltettek. Május végén s juniusban mossák (l. Hátmosás) s nyirják a juhokat, az ürüket, a tenyésztésre nem alkalmas jerkéket s a kiselejtezett öregeket meghizlalják, a parasztjuhokat pedig tavasszal még fejik is, és hogy lehetőleg sok tejet nyerjenek, korán választják el a bárányokat.