***************************************** ***********************************

Egy barátra mindig lehet támaszkodni... Gini játszani hívja Rozit

*****************************************************************************

Ők már megint megmutatták, hogyan kéne okosan élni. Úgy, ahogyan mindnekinek a legjobb. Úgy tűnik, ők tudják. Állatok.
Az állatvilágban számtalan, első pillantásra furcsának tűnő együttélést, együttműködést figyelhetünk meg. A kérődzőket például sokszor madarak kísérik, mintegy a hátukon békésen "lovagolva". Tökéletes az összhang: a madarak tisztogatják az élősködőktől náluknál többszörösen nagyobb, négylábú "testvéreiket".
De, nem kell ilyesmiért ennyire messzire menni.
Személyes tapasztalatom: az idős sziámi (ma már thainak hívják és a sziámi név a hasonló színű, ám vékony alkatú, hosszúkás fejú, "denevér" fülü, újabban kitenyésztett változatra vonatkozik) cicahölgy befeküdt a kosárkába a vajúdó, első kölykezéses társa mellé, nyalogatta, szeretgette, "segített" neki...
A minap pedig mit látok? Békés édes hatos a kertben: a kecske eszeget a táljából, a kíváncsi Gini kutya, persze, ott leselkedik, van-e valami finomság, és határozott céltudatossággal , szoros közelségben kettősükhöz, betársulva három dolmányos varjú, a bőven hulló elpotyogtatott, kiselejtezett falatokért. (Alma, kenyér darabkák). Ami még különösen érdekes ebben, az az én két kedvencem, akik közül a jókora kecskétől még meglett férfiak is félnek, és még másik kutyust sem tűr meg, valamint a gyönyörű, kedves, de öntudatos, és hatérozottan egoista, mi több haspók Gini, aki a kaját és birodalmát is féltékenyen őrzi. Idegenben - ha nincs az ügybe ennivaló keverve - határozottan pajtáskodó és vidor fajtársaival, ám, ami az övé, az az övé: itthon nem éppen vendégszerető velük... Ja! Még a vadászösztön is erősen működik benne, nagy bánatomra... és, akkor, ezekkel a varjakkal mindketten kivételt tesznek. Ők is határozottan bátrabbak, persze, mert szinte egy kupacba tömörültek a kutyával, kecskével, és tőlünk is sokszor csak egy méterre landolnak, no, meg, bejárnak a teraszra is, az állateledeles edények fedelét nyitogatni...
Igaz, a családhoz is tartozik egy varjú, a három fős csapat rokona, ki évek óta nálunk él, egy aberrált csúzlizó okán ugyanis mindörökre röpképtelen... Az is igaz, a húsos falatokból határozottan célzottan szokott a kutyának jutattni.
De azt felismerni, hogy ők, és mi, egy közösség, egymást szerető csapat... hogy ebben mindenkinek csak előnyös lehetőség rejlik... nos, ehhez kellett némi ész, mindegyikük részéről. Mondhatnám, szeretet, tolerancia, elfogadás...
Na, tessék, megint csak van okunk köszörülni a csorbát, és példát venni az állatokról!